Ki vagyok én ?

A 2012-ben Attila által alapított budapesti Tamp & Pull kávézó, mely az egyik első specialty kávézó volt akkoriban Budapesten, a külföldi és magyar „kávé zarándokok” kedvelt gasztro-turisztikai célpontja. Külföldi sajtóorgánumok, mint a CNN és a The Guardian online is ajánlást írtak róla. Indulását követően a Dining Guide által háromszor nyerte el a legjobb magyar kávézó címet 2008-ban elsők között jelent meg Magyarországon a Costa Coffee, mint nemzetközi franchise kávézólánc. Attila Barista Trainerként
részt vett az első üzletek nyitásában, majd 2009-ben átvette a hálózat operatív vezetését is. Irányítása alatt több száz baristát képzett ki és 10 üzletet nyitott. A hálózaton belül elért sikereit a központ bronz, majd ezüst „Flying Bean” kitüntetéssel honorálta.
Attila 2013 és 2020 között kávéital fejlesztőként és üzleti
tanácsadóként dolgozott, a francia Monin koktél- és kávészirupokat gyártó márka (WBC szponzor) megbízásában. Konzultánsként olyan nagyobb nemzetközi partnerek központjával dolgozott együtt, mint az OMV, McDonalds, KFC, Nestlé és Costa Coffee. Munkája során átfogó piaci felméréseket készített kávézó szegmensben Németországban, Oroszországban, a skandináv
országokban és Japánban. 

Feladatai közé tartozott a világtrendek követése, új termékek fejlesztése, de az üzleti tanácsadás is gasztronómiai partnereink részére.
 2018-ban, Berlinben az SCA (Specialty Coffee Association) a World of Coffee Event keretein belül, az általa irányított termékfejlesztési
projektnek, a „Le Artist”-nak ítélte a Best New Product díjat.

Szakmai tanácsadóként benzinkúthálózat és más kiskereskedelmi
hálózatok kávéüzletági stratégiájának kidolgozásában is segédkezett.

2011 óta Attila specialty kávé értékesítésével foglalkozik, így
többrétű szakmai tevékenysége révén ő maga is a 2012-ben indult kávéforradalom egyik vitathatatlan személye volt. 2017-ben Attilát a
Forbes magazin egy különkiadásában azon személyek közé sorolta,
akik “Budapestet a világ legjobb városává tették”

2022-ben létrehozott és megalkotott Attila 2 új kávé készítő eszközt. A német Trendglas JENA vállalattal közös munka eredményeképpen elkészült Attila fejlesztése a Drop Coffee Brewer és a Bari X kávé szerver. 

Ezt követte a Chemex világmárkának vadonatúj eszköze a ChemAer ami már hármuknak közös eredménye lett (Molnár Attila, Trendglas JENA, Chemex).

Versenyeredmények

Magyar barista bajnok 2008, 2009, 2010, 2012 (HBC)
World Barista Championship (WBC) versenyző Magyarország
képviseletében 2008, 2009, 2010, 2012
World Barista Championship (WBC) 2009, Atlanta (US),
döntős, 6. helyezés